A szegedi Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület és a Cuháré Táncműhely Szegeden már harmadik alkalommal rendezi meg a „Farsangi Cuháré” elnevezésű népviseletes bált.
2020. február 8-án 19 órától a szegedi Szent-Györgyi Albert AGÓRA nagytermében megszervezésre kerülő rendezvényen a hagyományőrzés mellett egy igazi farsangi bált szeretnénk megvalósítani, mulatsággal, tánccal, zenével, vacsorával, tombolával. A talpalávalót a Juhász Zenekar szolgáltatja, akik nem csak népzenét, de báli muzsikát is játszanak az este folyamán.
Reményeink szerint nem csak a Szegeden és környékén működő néptáncegyüttesek tagjai, hanem a népi kultúra felé nyitott, laikus személyek is szívesen vesznek részt az eseményen.
Belépés csak magyar népviseletben történhet – ami lehet bármely Kárpát-medencei tájegység, falu viselete. Szóba jöhet még igényesen, ízlésesen elkészített népi jellegű, népviselet ihlette báli ruhában történő megjelenés.
Az esemény kapcsolódik a II. Szegedi Papucs Napja rendezvényhez, mintegy megkoronázva azt, mely ugyanezen a napon az Agórában 14 órától veszi kezdetét.
A bál fővédnöke Kelemen László a Hagyományok Háza főigazgatója.
Rendezvényünket olyan neves személyek tisztelik meg, mint Dr. Bárkányi Ildikó a szegedi Móra Ferenc Múzeum általános igazgatóhelyettese, néprajzkutató, főmuzeológus, Dr. Felföldi László többszörösen kitüntetett néprajzkutató, az MTA Zenetudományi Intézetének volt igazgatója, Szögi Csaba a Közép Európa Táncszínház igazgatója, a Bethlen Téri Színház művészeti vezetője, Örökös Aranysarkantyús Táncos, Magyarország Érdemes Művésze, a Szegedi Papucsért Alapítvány elnöke.
Játékos vetélkedők keretében gazdára talál egy pár Bárkányi István által készített papucs és egy pár Sallay Tibor által készített papucs, mindkettőt a Szegedi Papucsért Alapítvány ajánlotta föl. Mindkét mester elfogadta a meghívásunkat, s ők is részt vesznek a bálon!
Értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra a tombolán!
Belépőjegy: 6500 Ft, mely tartalmazza a vacsorát és az éjféli svédasztalos terítést is.
Jegyértékesítés:
- Az Agóra pénztárában személyesen,
Az együttes facebook oldalára is érdemes ellátogatni! https://hu-hu.facebook.com/cuhare.szeged/
A bál támogatói és a tombolatárgyak fölajánlói:
- Néptáncosok Kellékboltja
- Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
- Pick Szeged Zrt.
- REÖK Regionális Összművészeti Központ – Szegedi Szabadtéri
- Szegedi Papucsért Alapítvány
- Szegedi Tudományegyetem Füvészkert
- Szegedi Vadaspark
- Aurora FolkGlamour & Németh Hajnal Auróra
- Bárkányi István papucsos mester
- Emese Műhelye
- Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.
- FabulaNatural
- Fehértói Halászcsárda és Panzió
- Gémes Eszter Községi Könyvtár Balástya
- Good Company Zenekar
- Góbé Zenekar
- Gyifko Ádám Zsolt (szíjgyártó)
- Hegedűs László
- Hunyadi-Balog Enikő (Avon koordinátor)
- Kisteleki Arany Zabla Lovas Egyesület
- Korinda Zenekar
- Kreinicker Ferenc
- Lápastó Szociális Szövetkezet
- Levendulatündér
- Libri-Bookline Zrt.
- Makói Gyógyfürdő Zrt.
- Makói Mozaik Kft.
- Mézes Ház
- Móra-Tourist Nonprofit Kft.
- Mrena-Fruct Kft., Kömpöc
- Nagy-György Ágnes
- Nagy-György Jánosné
- Páli Éva
- Pendergő Tamburazenekar
- Pillangó Virág & Dekor
- Pizza Monkey Szeged
- Pizza Monster Streetfood & Grill
- Radvánszkiné Deák Csilla
- Sallay Tibor (szegedi papucsos mester)
- Samu Mónika (gyöngyfűző)
- Sergő Zenekar
- sokÁ ékszer
- Sport-Life Party Service
- Tisza-parti Élmény-és Kalandpark Szeged
- Tokos Zenekar
- Tóth-Sári Nándor
- Tulipános láda
- Turák Hajnalka (fodrász)
- Vágó Szandra