Aktuális

Marosszéki kurzus

A CUHÁRÉ Táncműhely tánckurzust hirdet haladó néptáncosok és táncoktatók számára!
Téma: Marosszék táncai és népzenéje

Az első kurzust 2016. április 23-24-én nagy sikerrel megtartottuk!

Időpont: 2016. május 7-8.
!! A helyszín változott: Szent Imre Szakkollégium, Szeged, Londoni krt. 13. tornaterem.

Oktatók:

  • Farkas Sándor Csaba – a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes táncosa,
  • Kásler Magdolna – a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes táncosa,
  • Kádár Elemér – művészettörténész, táncpedagógus, a Nagyvárad táncegyüttes volt táncosa,
  • Pávai István – a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett népzenekutató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Magyar Zenetudományi Intézet főmunkatársa.

Program:

A foglalkozásokon elsősorban autentikus marosszéki néptáncokat és azoknak oktatási módszerét tanulhatják meg az érdeklődők, a témában jártas, elismert szakemberek segítségével. Az oktatók hivatásos táncosok, az általuk vezetett bemelegítők, tánctechnikai gyakorlatok, nyújtások is fontos elemei a kurzusnak. Ezenkívül elméleti előadások is lesznek, melyeknek tárgya a tájegység földrajzának, történelmének, néprajzának ismertetése, az alább látható program szerint.

2016. május 7. (szombat), 10,00 – 13,00 és 14,00 – 17,00 órakor
– mezőpaniti táncokat oktat Farkas Sándor Csaba és Kásler Magdolna,
Este táncház! Muzsikál a Ménkű Banda.

2016, május 8. (vasárnap), 10,00 – 14,00 órakor
– mezőpaniti népdalokat oktat Kásler Magdolna,
– Marosszék népzenéje – Pávai István előadása.
– a szombaton tanult táncok ismétlése, gyakorlása.


2016, április 23. (szombat), 10,00 – 13,00 és 14,00 – 17,00 órakor
– nyárádmagyarósi táncokat oktat Kádár Elemér és Kásler Magdolna
2016, április 24. (vasárnap), 10,00 – 14,00 órakor
– nyárádmagyarósi népdalokat oktat Kásler Magdolna
– Marosszék határai, részei, szomszédai – Kádár Elemér előadása, különös tekintettel az ismertetett tájegységek táncaira, viseleteire
– a szombaton tanult táncok ismétlése, gyakorlása.

Mezőpaniti tánc oktatás

2016. május 7. (szombat), 10.00-13.00 és 14.00-17.00 órakor

Mezőpaniti táncokat oktat Farkas Sándor Csaba és Kásler Magdolna,

Este táncház! Muzsikál a Ménkű Banda.

Mezőpaniti tánc oktatás

2016, május 8. (vasárnap), 10.00-14.00 óráig
 
– mezőpaniti népdalokat oktat Kásler Magdolna,
– Marosszék népzenéje – Pávai István előadása.
– a szombaton tanult táncok ismétlése, gyakorlása.
 
Tájékoztató:
A részvétel előzetes regisztrációhoz és 2000 Ft előleg befizetéséhez kötött.
Egy alkalom (hétvége) ára 6000.- Ft/fő.
Ha valaki mindkét alkalomra regisztrál, akkor a két hétvégi részvétel együttesen 10000 Ft-ba kerül!
A regisztrációt a cuharetancmuhely@gmail.com címen lehet megtenni, az előleg befizetését pedig a Cuháré számlájára átutalással.
A regisztrációról visszaigazolást küldünk, de az csak az előleg megérkezése után válik érvényessé.
Ha valaki személyesen jönne, akkor kedden és csütörtökön este 7-től fél 10-ig megteheti a regisztrációt a Cuháré próbái alatt a Piarista Gimnázium 2. emeleti dísztermében.
számlaszám: 53100056-10007754-00000000
Átutalás esetén kérjük a megjegyzés rovatba beírni: Marosszéki kurzus
Támogató: Nemzeti Együttműködési Alap (NEA)
 
tel.: +36 30 5868180 Zsigmond József
Mindenkit szeretettel vár a szervező:
CUHÁRÉ Kulturális Közhasznú Egyesület 

2015/16-os évad

A 2015/16-os évad első próbája 2015. 09. 01. kedd, 19:00 Piarista Gimnázium.

A kezdő csoport első próbája 2015. 09. 02. szerda 19:00 Délvidék Ház.

Továbbra is szeretettel várjuk a néptánc iránt érdeklődőket, a táncolni vágyókat, mind a kezdő, mind pedig a haladó csoportunkba!

Egyesületi felhívás

Kedves Egyesületi Tagok!
 
2015. október 13-án 19 órai kezdettel összehívom a Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület évi rendes Közgyűlését (taggyűlését)!
Helyszín Dugonics András Piarista Gimnázium díszterme, Szeged, Bálint S. u. 14.
 
Napirendi pontok:
1. Számviteli és közhasznúsági jelentés, valamint beszámoló a 2014/2015. évadról;
2. Pályázatok (beadott, elbírált, folyamatban lévő);
3. A 2015/2016 évad célkitűzései, tervezett feladatok, programok megvitatása, elfogadása a Táncműhely, Népművelő Műhely és Népzenei Műhely vonatkozásában;
4. Egyéb.
 
Határozatképtelenség esetén az ismételt közgyűlés időpontja 2015. október 13. 19:30 óra.
A megismételt közgyűlés a jelenlévő tagok számától függetlenül határozatképes.
 
A közgyűlés nyilvános. Kérem a tagokat, hogy aktív részvételükkel továbbra is támogassák az egyesületi munkát!
Zsigmond József
elnök

Oldalak